Ajándék Tantum Verde spray mentette meg az esténket

Már régóta gondolkoztunk rajta a párommal, hogy ki kellene próbálnunk egy különlegesebb konyhát Budapesten. Szoktunk járni salátabárokba, szeretjük a tradícionális magyar konyhát és természetesen mindig jöhetnek az olasz kaják is, de az elmúlt hétvégére azt terveztük, hogy megnézünk valami olyat, ami még nem volt.

Sok gondolkodás és nézelődés után a tradícionális kínai konyha mellett döntöttünk, ezért elkezdtük nézegetni a neten azokat a helyeket, ahol vélhetően valami nagyon finomat tudunk vacsorázni.

Mivel mostanában sokat dolgozunk, sajnos kevés időnk vankettesben lenni, így kigondoltuk, hogy ha már lesz egy közös esténk, amikor csak egymásra tudunk koncentrálni, akkor egy egészestés programot hozunk össze. Sikerült is kiválasztanunk az éttermet, ami pont a kedvenc művészmozink közelében helyezkedik el, így a programba egy jó filmet is belevettünk, és úgy terveztük, zárásként elmegyünk majd sétálni a dunaparton!

El is érkezett a várva várt randinapunk. Én egész héten erre készültem, vettem ruhát, cipőt, voltam fodrásznál, kozmetikusnál, szóval nem bíztam a véletlenre az este alakulását. Ennek ellenére mégsem sikerültek úgy a dolgok, ahogyan elképzeltem.

Szombat reggel olyan torokfájásra ébredtem, hogy gyerek korom óta nem emlékszem hasonlóra. Minden egyes nyelés drámai fájdalmat okozott, ami rendesen rányomta a bélyegét az  alaphangulatomra.

Természetesen bevetettem mindenféle házipraktikát, ittam mézesteát, vettem gyömbért a piacon és pihentettem a hangomat egész nap, de nem akart estére sem elmúlni az égető torokkaparás.

Olyan szinten fájt, hogy háromszor kellett újrasminkelnem magam, mert folyton könnybe lábadt a szemem, mikor egy nagyobbat nyeltem izgalmamban, vajon fog-e tetszeni az új méregdrága ruhám a kedvesemnek.

Már az is megfordult a fejemben, hogy lemondom az egészet, de annyira régóta vártunk rá, hogy kettesben lehessünk, hogy felszívtam magam és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad akkor is jól fogom érezni magam.

El is indultunk 7 óra körül, de mikor megérkeztünk az első helyszínre, a kína étterembe, már a poklok poklát éltem át. És csak ekkor jött a java.

Kezembe fogva az étlapot már nem is az ízek, hanem állagok szerint kezdtem válogatni, vajon mi lehet az, ami egyáltalán lemegy. Végül csak egy levest ettem, de ez is borzasztóan megviselt.

Úgy elkeseredtem, hogy mikor a párom kiment a mosdóba, elkezdtem zokogni az étterem közepén. Már éppen kezdett nagyon kínossá válni a jelenet, mikor odalépett hozzám egy kedves idősebb hölgy a szomszég asztaltól egy zsebkednővel és megkérdezte, mi a baj.  Mikor elmeséltem, hirtelen mosolyogni kezdett, amit nagyon furcsáltam, de aztán hamar megértettem az okát.

Visszament az asztalához és a táskájából előkapott egy Tantum Verde sprayt, majd visszajött és a kezembe adta. Azt mondta, ha evés után befújom vele a torkomat, mire átérünk a moziba, semmi bajom nem lesz.

Elkeseredésemben 6-8-szor be is fújtam és vártam a hatást. Már rögtön a fújás után éreztem, hogy elzsibbad az egész torkom és enyhült az égető fájdalom. Majd egy jó 20 perc múlva, mire átértünk a moziba, már szinte teljesen el is múlt.

A filmet teljes nyugalomban tudtam végig nézni, bár a végére ismét kezdett kicsit előjönni a fájdalmam, de akkor megint befújtam párat, jött a kellemes zsibbadás és megint elmúlt.

Végigbeszélgettük sé kacarásztuk a dunaparti sétánkat, elképesztően megküönynebbültem és felszabadultam. Mosolyogva, boldogan tértünk haza, nagyon örültünk, hogy az ajándék Tantum Verde spray megmentette az esténket.

Reggel ébredés után az első dolgom volt, hogy rákeressek, hol lehet a legjobb áron beszerezni.

Én INNEN rendeltem vagy 5 üveggel, mert itt jóval olcsóbb volt, mint a többi oldalon, és a családban mindenkinek adtam belőle,mert mint kiderült, ez egy csodaszer, ami mindig jól jön, ha van.

Persze mondanom se kell, hogy másnap is fújkáltam tovább és a harmadik napra, a csodával határos módon teljesen elmúlt a fájdalmam. Egy vagyont költöttem eddig csodaszerekre, nem is értem, hogy én miért nem tudtam ennek a csodás sray-nek a létezéséről.

Azóta mindenkinek csak ajánlani tudom és nem lehetek elég hálás a hölgynek és az ajándék Tantum Verde spay-nek, hogy megmentette a randinkat és az esténket.