Gyermekülés a szombati ebédlőasztalnál

Ha az embernek gyerek van, az bizonyos szempontból rémisztő, hiszen óriási felelősség, és rengeteg dologban kell döntést hozni, ami egy emberélet kimenetelét is befolyásolhatja. Gondoskodnunk kell valakiről, aki önmagában képtelen felelősségteljes döntéseket hozni, és ez sokszor igen nagy teher, legalább is azoknak, akik szeretnének minden helyzetben jó döntést hozni.

A mi környezetünkben, a baráti körünkben, az utóbbi években szinte mindenki szülővé vált, így olyan szempontból előnyünk van, hogy mindig van kitől kérdezni. Mindig van, akinek van egy kérdésben tapasztalata, van, aki tudja, honnan, mit, hogyan érdemes beszerezni, és azt is tudja, hogy hogyan lehet azt a legoptimálisabban felhasználni.

Ezeket a dolgokat legtöbbször a nagy tömeges baráti eseményeken szoktuk megtárgyalni. Van egy hagyományunk, mi szerint minden hónap első szombatján beülünk együtt (8 család) a kedvenc éttermünkbe, és egy kellemes ebéd keretén belül kitárgyaljuk, hogy kinek milyen tanácsra van aktuálisan szüksége. Azért is nagyon jó, mert az étteremnek van saját gyermek megőrző sarka, így miközben a gyerekek jól eljátszanak egymással, felnőtt felügyelettel, addig mi kényelmesen, egymásra 100 %-osan figyelve tudunk beszélgetni ezekről a komoly és fontos témákról.

Az utolsó ilyen alkalomkor a legfontosabb téma az autós gyerekülés volt. Ahányan voltunk, mindannyian teljesen más szemszögből közelítettük meg a kérdést, ezért most én inkább csak a saját szemszögemből szeretném megvilágítani a kérdést, mi az, amit én tapasztaltam. A mi választásunk a 4 Baby Questo-Fix dönthető gyerekülés 15-36 kg –ig volt a legnagyobb gyerekünk számára. Amint betöltötte a 3 éves kort, nagyon fontosnak találtuk, hogy olyan gyerekülésben üljön, ami a legbiztonságosabb számára, és a legtöbb módon állítható, hiszen ha kényelmes, talán nem fog annyit hisztizni, hogy nem akar benne ülni, jól ellesz a kis ülésében ücsörögve.

Azt is nagyon fontosnak tartottuk, hogy ISOFIX-es szabvány legyen, de az autó biztonsági övével is lehessen rögzíteni, biztos, ami biztos alapon. Egyébként nagyon szuper kis ülés, és extra biztonságos, állítható fejtámlás és dönthető, hogy biztosan a gyerek paramétereit kövesse, és a legnagyobb biztonságot nyújtsa a csöppségnek.

Arra is óriási hangsúlyt fektettünk, hogy egy nagyon jó minőségű gyerekülést vegyünk, amit majd alkalomadtán a másik két gyerek is fog tudni használni, ezért sem a legolcsóbb, hanem a kicsit minőségibb kínálatból választottunk.

Van egyébként jól bevált helyünk a babaholmik megvásárlására. Az esetek túlnyomó többségében a babaverda.hu oldaláról szoktunk vásárolni. Azért is, mert csak a legkiválóbb minőségű termékeket forgalmazzák, és azért is, mert ha valamiben esetleg bizonytalanok lennénk, akkor van fizikai boltjuk is, ahol az adott terméket ki tudjuk próbálni. A gyerekülést is így vásároltuk. Elvittük magunkkal Lócit, beleültettük több ülésbe, mondja meg ő, hogy melyikben érzi a legkomfortosabban magát. Meg, persze a gyakorlatban is meg tudjuk tapasztalni, milyen nehéz vagy könnyű az ülés beszerelése, ami szintén nem elhanyagolható szempont, hiszen a mi háztartásunkban két gépjármű van, és hol az egyikkel, hol a másikkal hordjuk a gyerekeket, és egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi idő és milyen macera átrakni a gyereküléseket egyik autóból a másikba.

De ez az ülés minden kritériumnak és elképzelésünknek megfelelt, és Lóci is nagyon szereti, szóval rá esett a választásunk, és nem is bántuk meg. Nagyon jól bevált, a kicsi nem hisztizik benne, sőt, nagyon jókat alszik, mert a fejtámasznak köszönhetően, még ehhez is alkalmas alkalmatosság ez a szuper gyerekülés.

A kicsit még a babakocsikhoz kapott gyerekülésben ülnek, mert még tényleg picurkák, és nekik az tökéletesen megfelel. Szeretem nagyon egyébként a babaverda oldaláról vásárolt babakocsikat is, mert ez a multi funkciós dolog nagyon megkönnyítette az életünket. Volt autós ülés, mózeskosár, sport babakocsi és ezt mind csak egyszer, egyszerre kellett megvásárolni, ilyen módon számolva nagyon jó árért.

Jól ki tudtuk használni azoknak is minden darabját, és a minőséggel is nagyon elégedettek voltunk és vagyunk, szóval emiatt nem volt kérdés, hogy a gyerekülést is innen fogjuk venni, és mint kiderült, ezt is jól tettük.

Ajánlottuk tehát a többieknek is, hogy vegyék számításba ezeket az aspektusokat és ennek alapján válasszanak gyerekülést. Persze, a tapasztaltak közül volt, aki drágállta a mi gyerekülésünket, de mi erről egy kicsikét másképpen gondolkozunk. Természetesen nem állítom, hogy nem lehet olcsóbban vásárolni autósülést, mert lehet, csak kérdés, hogy mit kell feláldozni majd az olcsóság oltárán. És ha valami minőségileg nem megfelelő, és újat kell belőle vásárolni, akkor, az nem is volt végtére olyan olcsó, nem igaz?

Szóval ilyen, és ehhez hasonló dolgokról szól a diskurzus köztünk, amikor elmegyünk erre a tömeges ebédre, a kedvenc éttermünkbe. Nagyon hasznos kis délutánok, mert a tapasztalatokat megosztva nagyon sok mindent tanul az ember, sok mindenben megváltozik a nézőpontja vagy a hozzáállása, ha meghallgatja mások nézeteit, tapasztalásait a témakörben. És persze az is egy nagy öröm, mikor mi magunk adhatunk tanácsot barátainknak, mert segíteni fontos dolog a mi életünkben.

Lassan könyvet írhatnánk a sok témáról, ami szóba került az évek folyamán gyermeknevelési és felszerelési ügyben. Lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet ez, hiszen 8 család tapasztalásaiból és nézőpontjából gazdálkodunk, miért is ne segíthetnénk ezzel másoknak is, ha megtehetjük, viszonylag kevés energiát belefeccölve? Vagy először indíthatnánk egy fórumot valamelyik közösségi oldalon, ahol megosztanánk egymással, és más szülőkkel is ezeket az ismereteket. Csupa jó ötlet, pedig csak most, hirtelen ugrottak be. Miért is nem gondoltunk erre az előtt, korábban?

Már tudom is, hogy a következő beszélgetésnek mi lesz a témája. Fel fogom vetni ezeket az ötleteket. Biztos vagyok benne, hogy a többségnek tetszeni fog, és persze abban is biztos vagyok, hogy kik azok, akiknek nem, de ha már a többség benne van, simán ki lehet ebből hozni valami értékeset. Fogjunk csak össze, ha már az élet többi területén olyan nagy a széthúzás. Segítsünk egymásnak, ha hatalmunkban áll és van rá képességünk, mert nekünk is bármikor szükségünk lehet a segítségre, és jól esne, ha akkor lenne kihez fordulnunk ugyan úgy, mint ahogy korábban mások fordultak segítségért mi hozzánk.