Már nem élek együtt a szüleimmel, ahogyan a testvérem sem, éppen ezért vannak olyan szeánszok, amikhez mindenképpen tartjuk magunkat. Ilyen például jellemzően a vasárnapi ebéd. Ilyenkor vagy átmegyünk anyuékhoz, vagy sokszor csak beülünk valahova együtt, ha senkinek sincs kedve meg ideje főzni. Néha egészen hajmeresztő dolgokról tudunk beszélgetni, mondhatnám egészen atipikusnak is a témaválasztásainkat, de leginkább arról beszélünk, amit valahogy elénk hoz az élet.
Ilyen volt a most hétvégén is, ugyanis a függőségekről kerültek elő. Egy kedves ismerősünkről derült ki, hogy komoly alkohol problémái voltak (nem is hallottunk róla jó darabig), majd amikor újra felbukkant elmesélt mindent: azt hogy mi rántotta le a mélybe, mivé vált ettől az egész kelepcétől, hogy mindezt hogyan sínylette meg a családi élete, na és persze arról is mesélt, hogyan is sikerült kijönnie ebből a helyzetből.
Működik néhány addiktológiai magánrendelés Budapest környékén, amiket végigpróbált, de végül a Felépülők Családi Felépülési Központ volt, ami véglegesen segítséget tudott neki nyújtani ezen az úton.
Az első konzultációkat követően megállapodtak abban, hogy részt fog venni egy 28 napos bentlakásos programban, amit vidéken szerveznek egy kis csoportnak, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint ő. Élt is ezzel a lehetőséggel és beleadott mindent, hogy meggyógyuljon, mert belátta, hogy ez a helyzet tarthatatlan és nem igazán van más esélye, hogy kimásszon ebből a béka feneke alatti állapotból. Részt vett minden foglalkozáson, mindenben a maximumot nyújtotta és keservesen megküzdött azért, hogy megtanuljon józanul élni. Meg is lett mindennek az eredménye, mert ezt a bentlakásos kezelést már más emberként hagyta el, mint ahogy oda ment. Ez nagyban köszönhető a hozzáállásának és persze a szervezők által kínált lehetőségeknek és a módszernek, amit alkalmaztak.
Ez egyébként az úgynevezett Minnesota-modell volt, amelyet itthon – meglepő módon – nem igazán használnak, csak magán berkeken belül, azonban például az Amerikai Egyesült Államokban ez az elsődleges gyógyítási protokoll az esetek döntő többségében. Itthon a Felépülők foglalkozik ezzel a módszerrel, mert az alapítók családján is ez volt, ami igazán segített.
A hosszútávú sikert mi sem mutatja másképp, mint az, hogy a gyógyultakkal való kapcsolattartáson alapulva elmondható, hogy 70-75%-os hatékonysággal tudnak segíteni a beteg embereken. Ez jóval magasabb érték, mint ami az állami ellátásban jellemző.
Természetesen nincs ingyen egy ilyen kezelés sem, de az egészség minden fillért megér, így ha ez az a metódus, ami segíthet rajtunk, akkor nincs mese, ezt kell választani. A bizalmat erősítheti továbbá az is, hogy nem csak a már felgyógyult, tapasztalati tanácsadók segítenek a felépülésben, hanem egy osztályvezető addiktológus, pszichiáter főorvos is a csapattal van, aki nem más, mint Dr. Petke Zsolt PhD, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Addiktológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. Az ő neve igencsak sokat nyom a latba ilyen berkekben. Tehát ha segítségre van szükség a függőség tekintetében, akkor a Felépülők mindenképpen jó megoldás.