Az étteremnyitásnál is szóba jön az energiatanúsítvány

Középiskolás korom óta ismerem a legjobb barátnőmet, Andit. Amióta az eszét tudja, világ életében szakács szeretett volna lenni, így az érettségi után beiratkozott egy népszerű, több éves főzőiskolába. Andit mindig nagyon ügyesnek és tehetségesnek gondoltam, aztán ahogy telt-múlt az idő egyre többször emlegettem neki, hogy szerintem nyitnia kéne egy saját éttermet.

Megfogadta a tanácsomat, majd ahogyan az a tündérmesékben lenni szokott, a szülei értesültek erről az elképzelésről, és azonnal felajánlották, hogy kisegítik Andit az étterme megnyitásához szükséges első lépésekben.

Nem is telt sok időbe, pár hónappal később már a megfelelő helyet kellett megkeresni. Andi viszonylag hamar talált egy aranyos, egyszintes eladó családi házat, és legbelül már maga előtt látta, hogy milyen módon fogja átalakíttatni étteremmé a saját ízlésének megfelelően. Minden simán ment, viszont az adásvételi szerződés megírása előtt kiderült, hogy a ház tulajdonosai nem rendelkeznek energiatanúsítvánnyal. Mivel jelen voltam én is, rögtön tanácsoltam a tulajdonosoknak egy szolgáltatást, amely segítségével villámgyorsan és egyszerűen megszerezhetik a tanúsítványt, ráadásul – a tévhitekkel ellentétben – teljesen elfogadható áron állítják elő a dokumentumokat. Felhívták a honlapon található telefonszámot és perceken belül megbeszélték a részleteket a kedves és segítőkész ügyfél-szolgálattal. Mivel sürgős dologról volt szó, az illetékes mérnök már másnap el tudott menni és profi módon felmérte a helyszínt. Ráadásul tizenkét órán belül el is küldték a ház tulajdonosainak SMS-ben az azonosító számot, mert akinek igénye van rá, annak ezt is megcsinálják. Szerencsére az energiatanúsítvány hiányát hamar tudták pótolni a profi szolgáltatásnak köszönhetően, így ma már Andi üzemelteti Budapest egyik külkerületének legnépszerűbb éttermét.