Éttermekben is lehet lánybúcsút tartani?

Egy vidéki kisvárosban lakom. Ide is jártam iskolába és most itt is dolgozom. A legjobb barátnőimmel már középiskola óta barátnők vagyunk, így hatalmas öröm volt, amikor kiderült, hogy Zita nemsokára férjhez megy. Ő az első a 8 fős csapatból. Így a legjobb esküvő mellett, a legjobb is lánybúcsút szerettük volna megszervezni neki.

Meg is találtuk a tökéletes helyszínt, a városban az egyik étterem-bár nagyon szívesen fogadott minket, bár ők is elmondták, hogy nem gyakori, hogy ott tartanak lánybúcsút. Most, hogy a helyszín már megvolt, szükségünk volt minden olyan tipikus lánybúcsús dologra, amit csak be tudtunk szerezni. Vettünk ajándékot, összeírtuk a kérdéseket, játékokat stb. Majd az egyik barátnőmnek eszébe jutott, hogy „Vehetnénk egyen pólót is” Hát persze! Hogy nem jutott ez eddig eszünkbe?

Már csak ki kellett találni, milyen mintát szeretnénk és honnan fogjuk beszerezni. Mindenképpen olyan helyre volt szükségünk, ahonnan megrendelhetjük és van kiszállítás is. Na meg az is fontos szempont volt, hogy esztétikus legyen, és legyen miből választani, ne azért rendeljük meg mert nincs más lehetőség.

A https://lolmarkt.hu/noi-polo/leanybucsu-polo oldalon végül akkora volt a választék, hogy nagyon egyszerűen megtaláltuk azt, ami mindenkinek tetszett. Annyira örültünk, hogy találtunk külön pólót a menyasszonynak és külön pólót magunknak. De a két póló mégis teljesen összepasszolni. Ezenkívül pedig még 7 különböző szín közül is választhattunk. Kicsit ez problémát is okozott, hogy most sötétkék vagy türkizkék legyen a póló, de azért sikerült persze megegyeznünk.

Választás után megnéztük, hogy kinek mekkora méretre van szüksége, és már csak a rendelés maradt hátra. Szerintem körülbelül 5 perc alatt sikerült megrendelni. A szállításról annyi információnk volt, hogy 1-2 munkanapot vesz igénybe. És tényleg, kedden rendeltük, de csütörtökre már nálunk is voltak a pólók. A kiválasztott mintákat kaptuk, a megrendelt méretben. Pozitív csalódás volt a pólók fazonja, szép nőies fazonja volt mindegyiknek. Nem csak úgy lógott rajtunk, hanem testhezálló fazonja van.

És persze a minősége sem utolsó szempont. Noha a lánybúcsú óta azért nem szaladgálunk mindenfelé lánybúcsús pólóban, de otthon szerintem mindannyiunk szívesen hordja, mivel nagyon kényelmes. Én már többször mostam is, vasaltam is, de a minősége még mindig nem változott, se a minta, se a szöveg nem kopott meg.

Az étteremben este fele már kezdtek sokan lenni, és a pólónak is köszönhetően nagyon sokan észrevettek minket. Pár ismerősünk meg is jegyezte, hogy milyen szuper pólónk van, kérdezgettük, hol csináltattuk stb. Szóval óriási sikere volt

Mivel nyolcunk közül még csak Zita ment férjhez, így vagyunk még heten, de nem kérdés, hogy mindannyiunknak ugyanitt fogjuk csináltatni a lánybúcsús pólóját. Már alig várjuk.