Nemrégiben két barátnőmmel elmentünk egy étterembe. Előtte még nem jártunk ott, viszont az internet jött velünk szembe és az ajánlások által elég jónak tűnt. Ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk és kipróbáljuk. Meg is beszéltük, mikor megyünk el.
Amikor már ott voltunk, kicsit olyan érzésünk volt, mintha máshol lennénk, mint, amit az interneten láttunk. Nagyon pozitívan csalódtunk, a hely felülmúlta az elképzelésünket, már akkor, amikor megérkeztünk, a személyzet nagyon kedves volt velünk és azonnal megmutatták, hova tudunk ülni. Azonnal megkaptuk az étlapot, a pincér a lehető legnagyobb precizitással végezte a munkáját, ezért nagyon jól éreztük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy a vacsoránk is fenséges volt.
Miközben beszélgettünk, Kata említette, hogy felújítást tartanak otthon a párjával. A régebbi bútorokat is kicserélik, illetve lesz ott ablakcsere, és minden egyéb. A pakolás közepette pedig Kata rájött, mennyi olyan dolguk van otthon, amiket egyáltalán nem használnak. Neki van egy csomó ruhája, amiket alig vagy még sosem hordott. Van olyan, amelyiken még rajta van a címke. Mondjuk, ezt át tudom érezni, nekem is volt néhány ilyen ruhám.
Elmeséltem neki, hogy én hogyan szabadultam meg tőlük. Van egy aprod oldal, ahol többet között akár ruhákat is lehet árulni, illetve hirdetést feladni róluk. Használata nagyon egyszerű, egyáltalán nem bonyolult, könnyen kezelhető oldal, nekem sem okozott problémát.
Megmutattam neki gyorsan, míg nem hozták a desszertet. Érdekelte a dolog, mivel ingyenes hirdetésekről van szó, így úgy gondolta, semmit nem veszthet azzal, ha majd felrakja a ruháit. És jól is gondolta, én csak biztatni tudok egyébként mindenkit, az én cuccaim is hamar elkeltek. Ahogy látszik az oldalon, sok kategória van, tehát sok kategóriában lehet hirdetni.
Most, hogy ez eszembe jutott, azt hiszem, még egyszer körbe nézek otthon, mégis van-e valami, amire már nincs szükségem, mert akkor azt ismét hirdetésként fel tudnám adni. Azért is kedveltem meg nagyon ezt az oldalt, mert itt egyrészt ingyenes hirdetésekről van szó, ráadásul lehet megyére és városra is felbontva hirdetést feladni. Azt is olvastam az oldalon, mielőtt használni kezdtem, hogy a rendőrséggel együttműködve mindig azon vannak, hogy a csalásokat kiküszöböljék. Ráadásul van egy csaló szűrő rendszerük is, ezt folyamatosan fejlesztik, ez azért elég jól hangzik.
Én már három ruhámat eladtam így, az egyiket postáztam, mert végül egy vidéki hölgy vette meg ajándékba a lányának. Aki hirdetni szeretne, megszabadulni a dolgaitól otthon, amit nem használ, az bátran használja ezt az oldalt, ez az egyik legmenőbb, amivel ilyen témában találkoztam.