Új étterem születésénél segédkeztem – a biztosítás sem maradt el

Egyik legkedveltebb éttermünk egy tradicionális kínai fogásokat kínáló hely – persze csak a japán konyha után, de azért nagyon szorosan ott áll az élmezőnyben a Távol-Kelet ezen országa is. Nem olyan kínaira kell gondolni, amit bármelyik forgalmasabb utcán megtalálhat az ember, s javarészt az európai ember ízlésének megfelelően finomítják, alakítgatják a fogásokat. Nem, itt tényleg szinte ugyanazt kaphatja meg a vendég, amit a Távol-Keleten, bár nem tagadom, azért némi finomítást ezek az ételek is kaptak, mert a tulajdonos szerint mi nem vagyunk felkészülve az igazi kínai kulináris élményre.

A tulajdonos, akinek kínai nevét sosem hallottam még, mivel Jánosnak hívatja magát velünk (amilyen furcsa, annyira lenyűgöző szokás ez a kínaiaknál – egy gesztus felénk, mellyel jelzik, hogy hajlandóak megkönnyíteni a velük való kommunikációnkat úgy, hogy az egyik legszemélyesebb tulajdonukat, a nevüket, képesek háttérbe szorítani), úgy döntött, kibővíti a vállalkozást, s a tizedik kerület egyik frekventáltabb helyén ki is nézett magának egy üzlethelyiséget. Alkalmi vétel volt, s a tulajdonoscsere után jöhettek az egyéb munkálatok. Szépen lassan kialakult az étterem képe. Még egy nagyon fontos, a biztosítás azonban még hiányzott. János engem kért meg, hogy segítség kiválasztani, melyik lakásbiztosítás a legjobb a piacon. Mivel nem vagyok egy gyakorlott pénzügyes, úgy döntöttem, inkább összekötöm őt olyan emberekkel, akik e téren nálam sokkal avatottabb szakemberek.

melyik lakásbiztosítás a legjobb

Így jutottunk el a Pannonsafe nevű céghez, melynek munkatársaitól azt reméltük, hogy a melyik lakásbiztosítás a legjobb kérdésre nagyon szakszerű választ fognak adni. Nem is csalódtunk. Már az online kalkulátoruk segítségével beállíthattuk a főbb paramétereket, s eljuthattunk az ajánlattételig, mely nagyon szimpatikus volt nekem, de János ennél kicsit rugalmatlanabb ember volt, vagyis inkább úgy mondanám, számára a személyes ügyintézés sokkal testhezállóbb, így megbeszéltük az üzletkötővel, hogy egy személyes tanácsadás keretében beszéljük át a legfontosabbakat.

A tanácsadásra én is elmentem, mert bár a tulaj remekül megérteti magát magyarul, gyanítottam, hogy a pénzügyi szaknyelv egyes kifejezései gondot okozhatnak, s jól jöhet valaki, akiben János megbízik, s közvetít. Utólag már azt mondom, erre nem lett volna szükség, mivel az üzletkötő nagyon segítőkész volt, tényleg úgy magyarázta el a tudnivalókat, hogy azt olyanok is megérthették, akik a lakásbiztosítás terén még járatlanok. Sorra vettük, milyen fontosabb paramétereket kell figyelembe vennünk a választásunknál.

Az egyik lényeges kérdéskör az volt, hogy az étteremben lesznek nagy értékű konyhai gépek, így az ingatlan biztosítása mellett az ingóságoké is jelentős szereppel bírt. Emellett János tudni akarta, egészen pontosan milyen esetekben számíthat a biztosító segítségére. Mivel egy többlakásos épület földszintjén helyezkedett el az üzlethelyiség, fel kellett készülni arra, hogy esetleg az épület többi lakója okoz olyan helyzetet, mely az étteremben, illetve annak berendezésében kárt okozhat. Gondolhatunk itt csőtörésre, tűzesetekre, bármire, ami az érintett lakáson kívül átterjedhet a többire is.

Az üzletkötő arra törekedett, hogy ezen paraméterek szerint válassza ki, melyik lakásbiztosítás a legjobb ebben az esetben. Az ügyintézés közben az is kiderült, hogy a társasháznak létezik saját lakásbiztosítása, így az étteremnek már csak az ingóságokra vonatkozóan kellett ezzel rendelkeznie. Az ügyintézőnk nagyon részletesen elmondta, melyek azok a káresemények, melyeknek a bekövetkeztekor a biztosítás életbe lép. Nagyjából minden olyasmit tartalmazott ez a felsorolás, melyre reálisan számítani lehet, a különféle természeti eredetű károk, pl. földrengés, eső okozta beázás, villámcsapás mellett ott voltak az emberi mulasztásból, illetve a ház technikai felszereltségéből, közműveinek állapotából származó okok is, pl. a csőtörés okozta beázás, az elektromos eredetű tüzek. A biztosítási összeg kalkulációja is megtörtént, ehhez fel kellett mérni a berendezések értékét. Mikor végeztünk, mindenki nagyon elégedett volt a konstrukcióval. Az üzletkötő pedig biztosított arról minket, hogy a jövőben értesíteni fogja Jánost, ha lehetőség van kedvezőbb feltételekkel dolgozó biztosítás megkötésére. Örülök, hogy ilyen gördülékenyen ment minden, annak meg pláne, hogy János a segítségemért felajánlotta, hogy heti egyszer megvendégel minket a ház kontójára.